Élménytérképem !!!

2017. július 28., péntek

Csókakő - Csókakő vára

Csókakő - Csókakő vára

Győr felé vezető utunkon erős csábítást éreztünk, hogy megnézzük, hogy mivé lett a Csókakő vára a nagy felújítások után.  Anno még 2012-ben volt szerencsénk megnézni, s azóta úgy tudjuk, hogy nem csekély felújítást terveztek megvalósítani. Kíváncsiak is voltunk, hogy befejezték-e már, és hogy mi mindent alakítottak át.
A vár továbbra is a domboldal tetején magasodik, amit a község megközelítésekor is már látni. Pont ezért nem is kell nagyon keresni, csak követni kell a táblákat.
Amiből minden lényeges pontnál van is.
Úgyhogy még eltéveszteni sem lehet a domboldalon az egyre keskenyebb utcákban felfelé vezető utakat.
Ha minden jól megy, akkor a táblák ide vezetik az embert, a vár dombjának tövéhez.
Itt széles megálló/parkoló és egyéb kellemes időtöltésre lehetőséget adó terület várja az érkezőket.
A vár pedig ott van fent.
Ezt mi már csak a várlátogatás végén néztük meg. Emlékeim szerint itt lent található mosdó és arra már nagy szükségünk volt a sok utazás és a vár megtekintése után. 
Viszont mivel nem először járok erre... ezért tudtam, hogy van egy aszfaltozott út, ami felvisz egészen a várig. Nem azt mondom, hogy lusta voltam, inkább kíváncsi, hogy most már fel lehet-e menni ilyen formában a várig, vagy még mindig gyalogolni kell egészen lentről.
Háááát.... gyalogolni kellett. Próbálkozásom kudarcba fulladt, mert hogy itt még nagyban zajlottak a munkálatok. Még mindig nem készült el teljesen a vár. Úgyhogy a úton egy kicsit lejjebb álltunk félre, hogy mégse egészen lentről kelljen felmászni, úgy ahogy azt még anno 2012-ben tettük.  Nézd csak meg a korábbi bejegyzésemet, KLIKK IDE, hogy milyen másik úton lehet megközelíteni a várat (ami azért sokkal izgalmasabb és a kalandosabb), és hogy mennyire más volt akkor az egész várnak a megjelenése.
Szinte rá se ismerni a várra. Még ezt a tornyot is átépítették, vagy inkább újraépítették. Lehet is látni, szinte vadiúj. Hm... pedig olyan szép volt az a rom is! Sokkal izgalmasabb és felfedezésre csábítóbb. 
De hát ez van. Ahogy az is, hogy még tényleg mindig nem fejezték be, ezért még mindig nem volt belépőjegy, amit fizetni kellett volna. Úgyhogy ingyen meg tudtuk nézni, hogy mivé változott eddig a vár. Azért a figyelmeztető táblák is kint voltak!
Érdekes... ahogy a kapun belépve ez fogadott. Mintha már kész lenne a vár és be lenne rendezve.
Viszont egyes részei sikították, hogy itt még bőszen folynak a munkálatok. És nem csak a látottak, hanem a le-föl cikázó  munkások és talicskák is ezt mutatták.
Egy két másik része a várnak pedig már teljesen kész volt. Hm...ez nagyon más lett 2012-höz képest.
Erről a részről nem is beszélve. A fehér épület helyén anno nem volt semmi! És most meg egy teljes értékű vadiúj épület állt.
Itt már új... ott még épül...
A kilátás viszont változatlanul nagyon szép.

Ilyenek ezek a felújítások... azt az igazi kalandos várrom felfedező élményt megölik. Minden szép lett, minden biztonságos, könnyen járható és megközelíthető..... hol marad az izgalom ?!?!

De legalább egy kaloda ide került. Ezt még megértem, hogy ki merték állítani, de hogy a hatalmas LCD kijelzőket minek rakták már most fel. Tán már vannak így is programnapok a várban?
A szép részen kívül azért az a másik része is izginek tűnt.
De mivel tilosban jártunk, ezért gyorsan ki is hessegettek az ásatási területről. Úgy tűnt, hogy tán még fog bővülni a vár és lesz az még nagyobb is.... majd... valamikor... végül is előbb-utóbb be kell fejezniük.
Úgyhogy mentünk inkább a megtekinthető részeket megnézni. Végül is... mintha egy teljesen új várat néznénk, hiszen ilyen állapotban még mi se láttuk.
A vár létezéséről egy 1299-ben kelt irat számol be először, de feltételezhető, hogy már korábban is állt. Az 1241-42. évi tatárjáráshozott alapvető változást a magyar várrendszerben, a korszerűtlen, fa szerkezetű, rosszul védhető várak helyett számos kővárat építettek.
A térség a 13. században a második legjelentősebb hatalmi központ volt, Székesfehérvár után. Ez elsősorban stratégiai adottságainak volt köszönhető.

Nagyon furcsa volt, hogy ennyit változott, és tényleg szinte rá se lehet ismerni.
S nem csak hogy szép lett, és biztonságos... de még kényelmes is. Leülésre alkalmatosság itt-ott eldugva.
Csókakő is, mint akkoriban szinte az egész Vértes a Csák nemzetség fennhatósága alá került, amit 1326-ban más uralmakért cserébeKároly Róbert király szerzett meg tőlük. Később a vár Rozgonyiak tulajdonába került, akik a XV. század folyamán mintegy háromszorosára bővítették a várat, a felsővár köré megépítették az alsóvárat. A család kihalta után a vár többször váltott tulajdonost. Csókakő vára körül komoly védőgyűrű volt, mely mindenfajta külső erőnek addig könnyűszerrel ellenállt. A vár három oldalát meredeksziklafal védi, ezeket mesterséges sziklaárokkal is elhatároltak. A 16. században azonban védelmi jelentőségét elvesztette, mert a török hódítók hatalmas túlerejével szemben már kicsinek számított az erődítmény.

Bár a kápolnába nem lehetett bemenni. A fém kapu csak betekintést engedett... még jó, hogy a fényképezőgép átfér a rácsokon és így láttuk azt, amit szabad szemmel nem.
A török hódoltság idején, mint Székesfehérvár előretolt megfigyelőhelye játszott szerepet. 1687 őszén szabadult fel, ám a későbbiekben már egyáltalán nem volt hadászati jelentősége. Pusztulása – ellentétben sok tárásával – nem a Habsburg várrombolási lázhoz köthető, itt csupán az enyészet dolgozott.

Csupa biztonság.... ehhez képest anno aztán tényleg saját felelősségre néztük meg.
A vár 1691-től üresen állt. Később felismerték régészeti jelentőségét, ám komolyabb helyreállítás ekkor még nem történt. 1953-ban műemlékké nyilvánították, majd 1960-ban új feltárási és helyreállítási munkálatok kezdődtek, melyek sajnos három évvel később félbe maradtak. Csókakő vára életveszélyessé vált, ezen csak az 1995-ben megalapított Csókakői Várbarátok Társasága változtatott, megkezdve olyan munkálatokat, melyek még napjainkban is tartanak. A vár felújításának legutóbbi üteme 2014 tavaszán ért véget.  .....Viszont ahogy mi most 2017-ben láttuk..... van még mit csináljanak.

S látod?... kijelzők.. nem is egy. Persze nem működtek, s tán pont ezért furcsa volt, hogy mit keresnek már most a kőfalon. Lehet, hogy mire rendesen kellene használni, addigra megeszi őket az idő.
Ez a felső rész és a kút már ismerős volt.
Ahogy a látkép is. Semmi extra, de mégis megvan a varázsa.
Itt fönt úgy tűnt, hogy teljesen elkészült minden.
Ezt látván elképzelni is nehéz, hogy alig pár évvel korábban teljesen más állapotok uralkodtak. 

Viszont a vár meghódításának élménye azért valamilyen formában megmaradt. Jó, hogy maradtak szabad, egy kis mászásra alkalmas falszakaszok.... persze csak saját felelősségre !!!
A kihagyhatatlan kút....
Még egy szempillantás a messzi távolba elnyúló tájra.
És utunk ebben a nem túl nagy várban máris visszafelé vitt.
Nem nagy a vár.  Főleg, hogy bizonyos részei még nem látogathatóak.
A maga módján érdekes ez a sziklára épített vár. Tán pont ezért nem is tud nagyobb lenni. Viszont a felújításokkal a felfedeznivalók és látnivalók megtekintése - legalább is program, vagy egyéb látnivaló híján - gyorsabban megvan. Messze nem töltöttünk most annyi időt itt, mint korábban, s tán már nem is tűnt annyira izginek, mint amikor még a romos falak között járhattunk.

Ettől függetlenül megérte megnéznünk. Így mi még ingyen láthattuk, hogy mivé alakult a vár. Nem mondom, hogy rossz lett, csak más. De a szent cél, menteni a menthetőt, nagyon nemes. S tán egy napon kész lesz, és a szép új formája sokkal több izgalmat és érdekességet fog nyújtani, ami a romantikus romos állapot nyújtotta élménnyel is vetekedni fog. Majd ha egyszer elkészül....

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése