Élménytérképem !!!

2013. augusztus 24., szombat

Boldogkő vára

Boldogkői vár
Észak-Magyarországi kirándulásunk során főként a várakat kerestük meg. Így hát a Boldogkő vára sem maradhatott ki. A szörnyű állapotú alsóbbrendű utak után öröm volt egyben megérkezni a várhoz. És hát kár lett volna kihagyni, mert a látottak nagyon kellemes meglepetést okoztak.
Ahogy közeledtünk Boldogkőváralja felé, már messziről lehetett látni a dombtetőt,...
... és a rajta magasodó várat is. Nem semmi látvány. Kevés várunk van, ami mindjárt ilyen látvánnyal fogad.
A vár mellett, a domb tövében vezetett az út, s vitt fel egészen a várig.
Persze hogy parkolódíj nélkül oda se lehetett menni.

De legalább így szinte a vár kapujáig lehetett gurulni. És úgy tűnt , hogy relatíve koraiak vagyunk, mert olyan sok autó nem volt ( legalább is nem annyi, mint amikor elhagytuk a várat). Szóval megérkeztünk.
És körülnéztünk.
Még a vár bejárata előtt egy kilátó-féle épületet is találtunk. Amit persze hogy megnéztünk közelebbről is.

Azt csak néztünk, amikor láttuk, hogy mások épp az esküvőjüket készülnek megtartani a vár tövében. Ez van...van akinek megadatik....

Úgyhogy inkább a várra koncentráltunk.
Úgy tűnt, hogy a várat kívülről meg lehet kerülni, avagy körbe lehet sétálni. S ha már ott voltunk..
Akkor ezzel kezdtük. Az elején az egyik oldalon a vár félelmetesen magasodott fölöttünk.
A másik oldalon pedig csodálatos kilátás tárult elénk.

Persze vigyázni kellett nem ám a hegyoldalon legurulunk, mert hogy korlát vagy ilyesmi nem volt.
S miközben az ember a nagy sziklafalat és a várfalat csodálta....
.... no meg még fényképezett is... vigyázni kellett, hogy hova lépünk.

De olyan lenyűgöző volt, hogy muszáj volt fényképezni.
A séta pedig egy kisebb túrácskának is megfelelt..... nagyon kicsinek, de akkor is olyan érzés volt.

Nem siettünk, és örömünket leltük ebben is.
Majd visszaértünk a kiindulóponthoz, a vár főbejárata elé.
Kívülről ez a vár hatalmasnak tűnt.
Miután megcsodáltuk hatalmas méretét már indultunk is befelé.
A jegyváltás után (belépőjegyről és nyitvatartásról bővebben a vár saját honlapján KLIKK IDE) - mert hogy ugye anélkül ezt a várat se lehetett belülről megtekinteni - már indultunk is felfedezni a vár belső területét.
Mindjárt a legelején találtam egy tekerőkét. Fontos a szuvenyír!
S ha valaki nem készül semmilyen történelmi ismerettel... sebaj... mert kitáblázva a lényeg olvasható.
Olvasható, zoom-zoom !
Elindultunk felfedezni a várat. Elsőre nem tűnt olyan nagynak.... legalább is a külső látvány után a látogató tágasabb belső udvart képzel el.
Gondoltam is, hogy akkor majd hamar megleszünk.
De a dolgok néha nagyon csalókák tudnak lenni. Bár valóban nem volt a várudvar és az egész várrész olyan nagy, mégis volt bőven látnivaló.
Szépen mentünk előre és lépte nyomon találtunk ismertető táblákat.
Mentünk amerre csak az út, meg a lépcsők vittek.
Ahogy feljebb értünk, a várfal tetején újra szép kilátás nyílt a messzi tájra.
A vár történelméről leghitelesebben a vár honlapján lehet olvasni - KLIKK IDE.
A várfalak között nem voltak nagy területek.


Így ezt a belső udvar részt hamar meg lehetett tekinteni.
De azért voltak érdekességek.... mint ez a malom-kerék...

Puskapor-törésre használták!
Tán működnek is.... de nem így... meg se moccant.
Talán így működne?!? Mint a mókus-kerék?!?
Az őrlő-kerék mellett a másik és egyben legnagyobb és legérdekesebb látnivaló a várban a sziklaorom végén található kilátó. "Az “oroszlánsziklán” egy sziklakijáró épült." Mindenki ide akart kimenni... de főleg az esküvői fotós.  Hááát...épp foglalt volt a sziklajáró, úgyhogy inkább másfelé nézelődtünk.
A vár épületeit itt.....


.....és ott...
Elég sok turista volt.... és mintha egyre többen lettek volna. 
Végül is érthető, hogy ilyen sokan kíváncsiak a várra.
Úgyhogy egy igazi szuvenyír-árus sem maradhatott el. Ennyi sok turistának kell is. De nekem már megvolt a tekert pénzérmém.
És ahogy egyre csak mentünk arra, amerre még nem jártunk. Találtunk egy kiállítást is.
Nem volt túl nagy...
...úgyhogy kényelmesen tudunk nézelődni. 
A váraknál már megszokott témájú kiállítás volt ez is.

Leszámítva, hogy itt a pénzérmék kiemelt szerepet kaptak.

Ez a része kifejezetten érdekes volt.


S mentünk amerre még lehetett menni, s így találtuk meg az emeleten a z ólomkatona kiállítást.
Az ólomkatona kiállítás egy nyolc négyzetméteres terepasztalon a Muhi csatát ábrázolja, több mint ezer darab figurával.
Mivel nagyon szeretem a maketteket, ezért számomra ez lenyűgöző volt.

Csak ámultam és bámultam. Ilyet még sehol máshol nem láttunk és szerintem nem is létezik máshol hasonló. Úgyhogy már csak ezért is megéri egy látogatást tenni a várban!

Tovább viszont már nem vitt az út.
Úgyhogy kerestünk másik még járatlan területeket.
Így találtunk egy újabb magaslatot és kilátó helyet.
De ennél volt egy sokkal izgalmasabb is.
Visszamentünk hát a belső udvarba és örvendezve nyugtáztuk, hogy vége a fotózásnak, és hogy nem is tolonganak a látogatok a sziklajárónál.
Meg is 'hódítottunk'. Már csak végigmenni rajta is egy élmény volt.
A kilátás már ismerős volt. A vár más pontjairól is láthattuk már, akárcsak a vár körüli séta során.

Egyedi kialakítás ez egy várnál, úgyhogy igazi élmény élőben is megtekinteni és ott lenni.

Ezután egy kicsit megpihentünk... és ha már ebédidő volt...
Úgy tűnt, hogy a várban jól kinézelődtük magunkat. S mivel újabbnál újabb menyasszonyok érkeztek fotózásra, ezért inkább mentünk is tovább.
Viszont a várdal ezen részén még nem jártunk. 
Mert hogy ide is fel lehet menni és itt is van egy torony-épület.
Körbe is mentünk.
De csak addig lehetett menni.

Innen viszont egy kicsit más arcát mutatta a vár.
Már úgy volt, hogy végeztünk is és hogy megyünk.
De csak találtunk még egy termet, ahol még nem jártunk.



S az elmaradhatatlan börtön részt is itt dugták el.
Bár nem volt nagy, de kaloda azért volt!

És valami nem várt különlegesség! Ásvány-kiállítás.

Nem volt nagy, és még sötét is volt... de annál szebbet lehetett ott látni.
Ez aztán szupi várnézés volt! Elsőre nem is gondolni, hogy az nagy külső mögött csak kisebb belső tér található viszont annál több látnivaló.
Kiállítások, ólomkatona kiállítás, kilátó torony, várfalséta, börtön, szobor, és ásványkiállítás….Csupa, csupa látnivaló.  Nekem nagyon tetszett ez a vár. Nem is gondoltam, hogy ilyen tartalmas időtöltést nyújt majd.
Szuper volt! Csak ajánlani tudom bárkinek! Főleg vár-barátoknak! Ezt ki ne hagyjátok!


Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése