Élménytérképem !!!

2017. március 15., szerda

Simaság - Festetics-kastély

Simaság - Festetics-kastély
Soproni kirándulásunk első napján hosszúnak tűnt az odavezető út. És az is volt. S mivel tudtam, hogy az lesz, ezért gyorsan megnéztem, hogy útközben - főleg a vége felé - lenne-e valami könnyed gyors látnivaló. Pont útba is esett Simaság községe is, s ott szinte mindjárt az út mellett egy kastély. Meg is álltunk, hogy megnézzük.
Sajnos az utazásunkig az északi megyékre még nem álltak össze a kastély listáim. Úgyhogy az egyik kedvenc kastélyos oldalamat néztem meg, a www.kastélyok.com oldalt, hogy tudjam, hogy arrafelé hol vannak kastélyok. Főleg, hogy melyikek vannak mindjárt az út mentén. Csak hogy megállhassunk és pihenjünk egyet, ha már nem bírom az utat.
Ahogy a kastély mellett elmentünk mindjárt fel is ismertem. Igaz egy kicsit túlfutottunk, de visszagurultunk. A cím, ahol keresni lehet: Simaság, (Felsőság), Szabadság u. 26. De aki a 84-es főuton autókázik, az biztos, hogy észreveszi a magas fák mögött megbújó hatalmas épületet. S ha az épületet nem is, de ez a szép nagy porta biztos, hogy szemet szúr.
Jó nagy kastély és biztos fénykorában csodálatos volt. De szinte egy az egyben a http://kastelyok.com/adatlap.php?details=829 oldalon olvasható szavakkal és véleménnyel élhetnék én is:

Az épületben egy nagyon szigorúan őrzött pszichiátriai intézet működik, még az udvarra sem engedtek be, hogy a kastélyról kívülről néhány képet készítsünk. Helyenként igen komoly vakolathullások és vizesedés látszik az épületen, nagyon ráférne egy tatarozás.
Úgyhogy más érdeklődőkhöz hasonlóan én is csak kapun kívülről szemlélhettem.

De még jó, hogy a fényképezőnek nem mindig akadály a kerítés.
A Festetics- család építette a főút melletti, ma is Festetics-kastély néven számon tartott épületegyüttest a 18. század közepén, barokk stílusban, amelyet aztán átépítettek késő barokk és klasszicista stílusban.

Csak az a sok fa ne lett volna....

Egy terjedelmesebb leírást a http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=9316 oldalon találtam:

A barokk Festetics-kastély a XVIII. század végén épült, feltehetően Hefele Menyhért tervei alapján. A mai formájában késő barokk, klasszicista egyemeletes épület oldalszárnyai későbbi toldalékok.
Utcai homlokzatán enyhén kiugró rizalitok láthatók. Az ablakokat a földszinten legyező-, az emeleten kötény- és szemöldökdíszítéssel látták el. A fogadóterem dór oszlopos, egyedi megoldású.
Itt született Festetics György. A művészeteket nem hanyagolta el, hisz 1817-től évente ismétlődő Helikon irodalmi ünnepségeket rendezett. Festetics Imre (1764-1847) részt vett a török elleni háborúban, ahol megsebesült. Kőszegen és Kőszegpatyon élt, szakcikkeket írt. Tudományos tevékenységét a saját gazdaságában - elsősorban a juhtenyésztésben - tette megfigyeléseire alapozta. Ő használta először a "természet genetikai törvényei" kifejezést. 
A kastély 1956-tól egészségügyi intézmény.

Háááát... így kerítésen kívülről nem volt valami élvezetes a kastély-mustra.
Bizony... lenne mit szépíteni rajta. Reméljük, hogy az intézmény jellege nem hagyja, hogy ez a hatalmas kastély az enyészeté legyen.
Mivel én is csak a kerítésen kívülről készíthettem képeket, csak ennyi lett és csak ezekből a perspektívákból (még jó, hogy a fényképező egy kicsit át tud nézni a kerítés 'korlátai' fölött). Viszont megnéztem, hogy a neten mi minden látható. Szerencse, hogy az internet tele van képekkel erről a kastélyról. És még a Simaság község honlapján, KLIKK IDE, is találni képeket a kastély többi oldaláról is. Egy párat mutitóba én is kölcsönvettem..... Egyéb képek, avagy amit nem láthattam....

És a legjobb, hogy még egy légi fotót is találtam. Így aztán tényleg jól látható milyen nagy a kastély, és hogy hátrafelé még kastélyhoz méltó kastélykert is van.
A fenti tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy jelenleg ez nem az a kastély, amit érdemes megnézni, vagy felkeresni. De ha egyszer arra járnál...

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése