Élménytérképem !!!

2016. május 29., vasárnap

Hévízi hosszúhétvége

Hévízi hosszúhétvége

Még tavaly télen vettünk egy hévízi szállás kupont. Olcsónak tűnt, és így, hogy egészen május végéig felhasználható volt, reméltük, hogy így egy igazi kis nyári hétvégénk is lehet, ha ügyesek vagyunk. És hogy mekkora szerencsénk volt! A kupon lejárta előtt az egyik utolsó hétvégére foglalni is tudtunk, és igazi nyári időjárás is lett arra a hétvégére. Szinte olyan volt, mintha nyaraltunk volna! Pedig még ugye nem kezdődött el a nyári időszak! Szóval nagyon jó volt!

1. nap
Nem mondom, hogy korán indultunk. De ahhoz képest, hogy tavaly hogy voltunk, idén sokkal jobban sikerül az indulás is. Reméltem, hogy így most még több élményben lesz majd részünk. 
Ha még nem láttad a tavalyi leírást, akkor azt is megnézheted, KLIKK IDE és már olvashatod is.
Szóval korán indultunk, mert első nap a cél Zalakaros volt. Azt terveztük, hogy ott kezdjük a nyaralást, megnézzük a fürdőt és onnan már közel van Hévíz. 
1-re már Zalakaroson voltunk, és megnéztük, hogy milyen az a Zalakarosi fürdő. Sokat hallottunk már erről is, úgyhogy úgy gondoltuk, hogy látni kell legalább egyszer, hogy tudjuk, hogy később, vagy máskor megéri-e visszatérni.
És úgy tűnt, hogy megéri! Bár nem minden kinti medence működött, de így is volt mit nézni és kipróbálni. Bőven el lehet tölteni ott egy egész napot! Vagy akár többet is! Bár a belépő húzós volt! Nem kicsit... igaz hogy mindenes jegyet vettünk, de hogy szezon előtt is már ennyibe kerüljön!! No mindegy... legalább láttuk azt, amit látnunk kellett. És megállapítottam, hogy nagyon gyerekbarát fürdő.. és az a csúszdapark!.... Úgyhogy ha isten is úgy akarja.. akkor fogunk mi még arra járni. Ha érdekel, akkor Te is megnézheted, egy külön bejegyzés a fürdőről, KLIKK IDE.
A drága belépő miatt egész sokáig voltunk... 6 felé indultunk csak meg, mert hogy azért Hévízre is oda kell érni.
De odafelé az úton azért még megnéztük a Zalavár romjait.  Ingyen bérmentve tehettünk egy sétát a romok között. Ha már útba esett, kár lett volna kihagyni. KLIKK IDE és bővebben megmutatom hogy milyen volt.
És még a mellette álló Szent István kápolnát is gyorsan szemügyre vettem. Készítettem erről is egy külön bejegyzést, KLIKK IDE és láthatod.
Sajnos a másik romra már nem futotta időből. Mert hogy az út túloldalán van még egy rom, valahol az erdőben elrejtve. De nem volt időnk a felkutatására, kicsit szomorú is voltam... de így is jó volt.
Szinte már este volt mire Hévízre értünk. A szálloda a szokásos színvonalat hozta. A szobánk viszont nem csak egy szoba volt... hanem egy apartman-félét kaptunk! legalább is két szobásat és két erkélyeset! Erre nem számítottunk. Milyen szerencsénk volt már megint!  Úgyhogy egész jó volt! Ráadásul a központban!,..... nagyon még gyalogolnunk sem kellett, hogy lássunk is valamit a városi életből. És ez így tök jó volt! KLIKK IDE és megnézheted, hogy milyen szuper szálláshelyünk volt.

Este még elmentünk vacsorázni. Meglepő módon nem sok éttermet találtunk. Hogy mennyire érezhetően nem volt még szezon, nem is gondoltam volna. S a végén a szálloda mellett találtunk egy jó helyet, Laci bácsi éttermében ettünk. És hogy milyen finomat ettünk! Azóta is a kockás-terítős éttermeket keressük. Egy kis iszóka, egy finom vacsi... és már vége is volt a napnak.

2. nap
Az éjszaka valahogy nem volt az igazi... hajnal fél 5 felé felébredtünk.... mindketten. Gondoltam, hogy majd milyen jó lesz, és hogy majd sokáig alszunk... hát az valahogy nem jött össze. Az idegen hely, vagy a túl meleg szoba... ennyit a sokáig alszunk és pihenünk egy nagyot tervről.
De legalább volt reggeli a szálláskuponban, úgyhogy elég korán keltünk, és időben lent is voltunk reggelizni. A reggeli finom volt, de hogy ne legyen rendes kávé! Csak egy automata volt, ami csak hosszúkávét tudott adni. Ez az egy nem tetszett annyira. A többi része... leszámítva a sok nyugdíjast... elég jó volt. S mivel a kávé nem volt az igazi, ezért a Laci-bácsi éttermébe lementünk kávézni egyet. Az bezzeg rendes kávé volt!

Mivel Hévíz azért elég drága fürdőhely... és hát időre lehet venni a jegyet, ezért úgy gondoltunk, hogy elég lesz majd délután elmennünk fürödni. Addig pedig más program....

Egy kis piacozás is belefért. Utána pedig elmentünk Szigligetre és megnéztük a várat! 
Odafele úton előbb megnéztünk egy másik szép helyet. Korábban már láttam, úgyhogy tudtam, hogy van értelme Szabolcsnak ezt is megmutatni. Ez a Vonyarcvashegy községben található Szent Mihály kápolna. Egy kis történelmi múlttal rendelkező látnivaló. De igazából nem ez vonzza oda a látogatókat, hanem az a fantasztikus kilátás a Balatonra. Nézd csak meg Te is, KLIKK IDE.
Azt irány a vár! Bár én már láttam... de Szabolcs nem... és különben is... olyan szép.. már csak a kilátásért is megéri elmenni oda! Úgyhogy el is mentünk! Bár Szabolcs ezt is gyorsan ledarálta... nem nézelődik ám órákig mint én, de akkor is jó volt! És talán neki is tetszett. Ha még nem láttad és Téged is érdekel, akkor KLIKK IDE és még többet láthatsz a várból.
Visszafelé benéztünk a Mekibe... olcsón meg is volt az ebéd. Majd irány a fürdő! Végre! A Hévízi tófürdőbe mentünk!
Olyannyira örültünk a jó időnek, hogy úgy gondoltuk, hogy lehet, hogy a 3 óra kevés is lesz, és akkor inkább 4 órás jegyet vettünk. Ami tök jó is volt. Csak épp előbb bezárt a tó, minthogy lejárt volna az időnk. Ezt valahogy elfelejtették mondani... vagy legalább felhívni rá a figyelmünket.
Azért igyekeztünk minden percet kihasználni - fürödtünk, iszapoztunk, víz-masszíroztattunk, napoztunk és fürödtünk - , úgyhogy kiélveztünk minden egyes ott töltött percünk, s elég későn jöttünk ki.....szinte az utolsókkal. Külön bejegyzés a fürdőről itt, KLIKK IDE.
De még így is világos volt, és vacsoráig volt időnk bőven, úgyhogy elmentünk Kehida felé megkeresni azt a romot (múltkor mikor erre jártunk nem volt időnk, no de most!). Feltételeztem, hogy könnyen és gyorsan megtaláljuk, pont úgy, ahogy az a Geocaching-es leírásban volt. S valóban... jó volt a leírás és sikerült azt rendesen értelmezni. Viszont ahogy gondoltam... nem egy olyan nagy rom... de ha már ilyen 'nagy' romkeresővé lettem, akkor kár lett volna kihagyni. Te se hagyd ki, KLIKK IDE. S mivel nagyobb túrát nem igényelt, ezért hamar vissza is értünk Hévízre.
Egy kis városnézés mellett igazából a vacsorázásra megfelelő helyet kerestük. A sétáló utcákon étterem után való kutakodás végén mégiscsak a Lacibá étterménél kötöttünk ki. Kicsit bosszantó volt, hogy mily kevés a választék étterem fronton... és mi az hogy 9 órakor már zár be az étterem és elfele pakolnak?!? De jól tettük, hogy újra a kockás terítős ki étteremnél kötöttünk ki. Hogy milyen finomat ettünk megint! Bár a környezet és hangulat messze nem a nívós éttermeket tükrözte... sőőőt... inkább mint egy kis falusi étterem... de az a finom étel!!! Rég ettem ilyen finomat anya főztjén kívül :) Egy kis iszókával... megint gyorsan és kellemesen eltelt az esténk.
Egy külön kis bejegyzésben Hévíz városáról láthatsz képeket, KLIKK IDE.

3. nap
Az időjárás előrejelzés nem sok jót ígért a mai napra. És napfényes idő híján a fürdőzést sem láttuk olyan jó ötletnek. Meg az esőt is vártuk, mert hogy azt mondták, hogy vihar is várható. DE! Csak kisütött a nap! És hát... ha már süt... egy próbát megér... ha még úgyis van rá időnk... csak elmentünk a Hévízi fürdőbe! És mire a fürdőbe értünk már nagyon jó idő volt! Úgyhogy még jó, hogy a déli órákra egy 3 órás jeggyel bementünk. Kár lett volna kihagyni, ha már azért jöttünk Hévízre. Úgyhogy ma is bementünk és ahogy fürödtünk még a nap is kisütött! Úgyhogy nulla napkrém, csak hogy legyen már végre egy kis színem is. Előtte nap olyan jól működött a vadiúj '6000 faktoros' krémem, hogy semmilyen formában sehol se fogott meg a nap.... de még egy enyhe pír se lett, nemhogy színem. No de most! A nap is kisütött, nagyon jó időnk lett és volt! Nagyon!  Úgy örülök, hogy bementünk még egyet fürödni. És mintha meg is égtem volna... egy kicsit :)
Ebédelni már nem nagyon volt kedvünk, úgyhogy a fagyi bőven megtette. S mivel már reggel összepakoltunk, ezért a fagyizás után indultunk is haza. De nehogy túl gyorsan és további látottak nélkül érjünk már haza...
Hazafelé úton még elmentünk megnézni a Zalavár melletti romot, amit pénteken már nem tudtunk megnézni. Gyorsan meglett, gyorsan meg is néztük. KLIKK IDE és láthatod, hogy hol kell keresni.
Azt irány a másik kiszemelt látnivaló, a Csillagvár. Az odavezető út bár ki volt táblázva, de nem mindenhol. Szerencsére a GPS-nek köszönhetően odataláltunk. Viszont amit találtunk az nagyon meglepett. Ez a Csillagvár nem is egy elhagyatott vár volt, hanem belépőjegyes, múzeummal egybekötött, várnak aligha nevezhető épület.
De ha már listás....ezt is látni kell. Persze nem tetszett hogy ennek a kis semmi épületnek  a megtekintéséért fizetni kell. És még gyereknap is volt, gyerekekkel, ricsajjal, néppel, úgyhogy nem is volt ideális a "várnézés" körülményei. No meg fényképezni se lehetett.... A vár se az volt amit vártam. Se nagy nem volt, se szép nem volt... és még olcsó se volt a látnivalókhoz képest. Ha érdekel, hogy mi az ami nem érte meg az árát, akkor KLIKK IDE. De legalább láttuk ezt is.... nem hiszem, hogy oda valaha is visszamegyünk még. Megírom... emlékbe elteszem, azt ennyi.
Útközben viszont felfedeztünk egy kastélyt, amiről nem is tudtam. Se a térképemen, se a gyűjteményben nem volt... eddig... :) Sajnos jobban szemrevételezni nem lehetett, mint a kerítésen kívülről. Tán ez is magántulajdonban van... de kastély. És ha már kastély.. akkor pár sort és képet megér... KLIKK IDE és Te is láthatod.
A 'várnézés' után irány a Balaton. A parton mentünk végig. Fonyódon álltunk meg a partot és a vizet megnézni. Szabolcs úgy gondolta, hogy lehet hogy még fürödni is fog(unk)... dehát a víz hőmérséklete még nem az igazi, amit élvezni is lehetett volna. Sőőőt... eléggé dermesztő volt még a lábunknak is. Úgyhogy épp hogy csak megáztattuk a lábunkat, és inkább kávéztunk egyet az ottani büfénél, miközben gyönyörködtünk a szépséges balatoni tájban. S bár egyáltalán nem nagy... így a vasút mellett pláne nem az, de nagyon kellemes strandnak tűnt,.... ha érdekel, akkor KLIKK IDE.

Hazafelé a kocsiban ettük meg a szendvicsünket, és szépen lassan, kényelmesen haza is értünk.

Nagyon jó hétvége volt! És tartalmas! Minden nap fürödtünk... és láttunk is ezt.azt. Finomakat ettünk, ittunk... Jó volt! Nagyon jó volt! Remélem, hogy lesz még ilyen... jó sok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése