Élménytérképem !!!

2015. július 12., vasárnap

Balatonmáriafürdő - Szabadstrand

Balatonmáriafürdő - Szabad strand
A hévízi többnapos kirándulásunk utolsó, hazafelé vezető útján ugrottunk be Balatonmáriafürdőre, hogy megnézzük, hogy milyen a Balaton vize. Mondhatni ez volt az első szabad strand, ami az úton velünk 'szembe jött'. És a nap már lenyugvóba volt, úgyhogy egy gyors mártózáshoz ez a strand is jónak tűnt.

Utólag megnézve sok strand és szabad strand van a községben, tájékozódni akár itt is lehet KLIKK IDE. Mi a Balatonmáriafürdő-alsó Hullám utcai szabad strandon lyukadtunk ki.
Úgyhogy ezt szeretném neked pár képben megmutatni. A parkoló, ahova megérkeztünk, és a 'bejárat'. A tábla is mutatta, hogy jó helyen járunk.
El is indultunk, hogy gyorsan felfedezzük a strandot.
Nem tűnt olyan nagynak a strand. Amolyan sávos elrendezése volt. A széles betonos út mentén voltak a füves placcok, jobbra is és balra is.
És a végében a Balaton. Egy betonozott terület vezetett a vízhez. De voltak, akik itt is napoztak.
Egész korrektnek és biztatónak tűnt ez a rész. Reménykedtem, hogy a víz is jó lesz.
Úgyhogy gyorsan lepakoltunk. Ezen a füves részen kerestünk egy helyet magunknak. Mivel már elég késő volt és sokan már haza is mentek, ezért nem kellett nagyon küzdeni a helyért.
Majd bementünk a vízbe. Hát szó mi szó nem voltam elájulva a víz minőségétől. És az még hagyján, mert a jó öreg Balatonunk az mindig is Balaton lesz.... a hínárral... a halakkal... a felszínen ringatózó halakkal.... a szeméttel.... No de hogy bokáik süllyedjen az ember a iszapban! És hogy több erőt és energiát kívánjon a Balatonba való besétálás, mint annak az átúszása. Hmm. Érdekes volt na... dagonyáztunk. És igyekeztünk testi épségünket megőrizni azáltal, hogy próbáltunk nem belelépni a méteres gödrökbe, amit az unatkozó fiatalok markoltak ki. Bár a víz kellemes volt, és a déli féltekéhez híven majdhogynem a tó feléig el lehetett gyalogolni úgy, hogy csak derékig ér a víz - de hát ezért szeretjük a déli felét jobban :) - DE! ez a sok iszap, és a dagonya!
Tudjuk, hogy alapjában véve ez nem a strand hibája, hanem hogy hogyan készítik fel az adott strandot a nyári szezonra. A lényeg, hogy ottjártunkkor ez a strand nem volt bejövős. Egy gyors látogatásnak megteszi, de egész napos időtöltéshez nem biztos, hogy ezt a strandot választanám, még ha ingyen is van. Különben is... annyi szabad strand van még.... mindegyiket ki kell próbálni.
Fürdés után jobban körülnéztünk. Ez a másik oldal. Itt már homokozó és játszótért is volt.
És mintha a fű is szebb és egyenletesebb lett volna. Lehet, hogy ezen a felén jobb lett volna letáborozni?! No de amennyi időt ott töltöttünk,.... zömében úgyis a vízben voltunk.
Szükség esetére toalett, zuhanyzó rendelkezésre állt. Ez ma már egy normális strandon ugyebár szinte alapkövetelmény.

Viszont az étel-ital kiszolgálót egy kicsit kicsinek találtam. Igaz, hogy nem ettünk-ittunk ott, de talán nagyobb is lehetne.
Vagy csak tényleg olyan kevesen jönnek erre a strandra, hogy nem éri meg nagyobbat, vagy többet üzemeltetni? Nem tudni.... de igazából mindent lehetett kapni....fagyi, jégkása, sör, lángos... amit csak a magyar ember a strandon keresni és fogyasztani szokott.
Érdekes strand volt. Nem mondom, hogy rossz, mindenki döntse el maga, miután legalább egyszer személyesen is meglátogatta.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése