Élménytérképem !!!

2014. szeptember 28., vasárnap

Kéty - Katolikus templom


Kéty - Katolikus templom

A templom eredetileg családi kápolnának épült 1743-ban. Az örökösök a Svájcban élő Szép család tagjai. A mostani Önkormányzat épülete volt a Szép család kúriája, mellette helyezkedik el a kert és a hajdani családi kápolna.

A templom bővítésére 1996-ban került sor, melynek során mindent fa dekorációval díszítettek. Mayer Mihály püspök vállalta fel a templom bővítését, melyhez anyagi hozzájárulást, 6 millió forintot biztosítottak a község lakosai. Az új részben megtekinthető a Mindenszentek címet viselő, régi oltárkép.
Az évek folyamán a templomban több alkalommal is végeztek feltárást, melyek nyomán két sírt találtak – látogathatóságuk biztosított az épület belső terében. A templom előtti kertben álló székely kapu és a kereszt 2000-re, a jubileumra készült.

A templomot két irányból is meg lehet közelíteni. Az egyik a 'hivatalos' és szebbik út. Ez a falu központjából indulva, majd a sok lépcsőn felbaktatva a székely kapun keresztül.


A 18. sz. végén késő barokk stílusban épült templom a 65. sz. főút fölé emelkedő dombon szabadon áll. Kőkeretes főbejárata a hajó DK-i végén nyílik. A DNy-i véghez oktogonális bővítmény és poligonális záródású szentély csatlakozik, ami 1995-96-ban épült a régi szentély helyére. A kontyolt, nyeregtetős bővítményre fa huszártotnyot emeltek. A hajót csehsüveg boltozat fedi. DK-i végében épült a pilléres, falazott karzat áttört mellvédráccsal. (Forrás: Magyarország műemlékjegyzéke – Tolna megye, 2006)

A székely-kapu és a  kereszt

Sajnos a templom a mise időszakon kívül zárva van, így ide sem tudtam bemenni, hogy személyesen készítsek képeket. És bár gondolnád, hogy miért nem megyek el akkor miseidőben, .... Elvetél ötlet, mert akkor nem hogy nem illik, de a számos ember jelenléte miatt nem lehetne  képeket készíteni. Így egyelőre ízelítőnek a kölcsönvett képek.

És a másik út, amelyiken a templomot megközelítheted, vagy éppen lehagyhatod, az a templomot megkerülve a házak és a pálya irányában van.
Innen jól látszik, hogy azért nem is olyan kicsi ez a templom, ami egykoron kápolna volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése