Élménytérképem !!!

2014. július 6., vasárnap

Nagyvázsony - Pálos kolostorrom


Pálos kolostor romok
A kolostor romokat a Kinizsi vár megtekintése után néztük meg.
A Szent Mihály-dombon álló pálos kolostor még romjaiban is árulkodik egykori szépségéről. A kolostort és a templomot Kinizsi Pál a győztes kenyérmezei csata zsákmányából építtette az 1480-as évek közepén, és a magyar alapítású szerzetesrend tagjait telepítette le e helyre.

Az épület maradványai mutatják, hogy milyen hatalmas és impozáns lehetett, a főpárkány magassága 17 méter. A szentélyben volt elhelyezve Kinizsi szarkofágja, a hajóban pedig Horváth Márké, most mindkettő a várban van. A kolostor még 70 évet sem ért meg, mivel Veszprém eleste (1552) után az épületet felrobbantották, attól tartva, hogy a török megszállja. A kolostor rövid fennállása alatt is beírta nevét a magyar kultúra történetébe, mivel több kódex is készült itt, köztük a Czeh-, a Festetics- és a Peer-kódex.
De ha szeretnél még többet megtudni, akkor ajánlom neked az egyik kedvenc mindentudó oldalam, a Wikipédiát, s annak is a templomromról szóló oldalát KLIKK IDE.

Mivel már a várnál nagyon jól ki van táblázva, hogy merre kell menni, ezért én most külön térképet nem készítek. Hanem azt ajánlom, hogy menj el legalább a várig, és ha már ott vagy, akkor nézd meg azt, és ha megnézted, akkor pedig a táblákat követve keresd meg a község menti erdős részen a kolostor romjait. Mi is így tettünk. A várnál egyértelmű az irány, utána pedig az utca végén ez a tábla mutatja az utat. Csak követni kell a nyilat.
 
Ha egyenesen előre mész a temető melletti úton, akkor egészen eddig a tábláig biztosan eltalálsz. Mi legalább is így tettük. És a nyíl egyértelmű volt. 
Már csak ezen a kis ösvényen kellett végigmenni, és már ott is voltunk a romoknál.
Egy kis ízelítő, egy felülnézeti kép! Nem is olyan kicsi a rom, ugye? Ezt már megérte megnézni és kár lett volna kihagyni. Ezen a felülnézeti képen nézve, mi a bal felső csücskénél lyukadtunk ki. 
Innen pillantottuk meg először a romokat.
Majd körbe jártuk, és minden oldalról felfedeztük ezt a szép templomromot.

Még egy kis történelem, a helyszínről, első kézből!
És a templomrom legismertebb oldala...amiről bármikor felismerheted, hogy ez a nagyvázsonyi Pálos kolostor romjai.
S a monda szerint azért áll ez a falrész még mindig, mert a fal közepén található kereszt miatt nem mertek többet robbantani, mondván hogy ez tényleg egy szent hely és templom, ha a robbantásoktól nem omlott le teljesen. Azóta is büszkén áll ez a falrész, és a közepén, ahol a két falrész szöget zár be, ma is látni a keresztet. Te is látod? 
.. és a rom a többi oldalról nézve...

Körbe sétáltuk az egészet, falakon belül, falakon túl, a valamikor a falakon keresztül...
Minden oldalról megnéztük, mindenhova benéztük...
S szép élményekkel gazdagodva tértünk vissza Nagyvázsony központjába. Visszafelé már nem pont azon az úton, mert láttuk, hogy másik kitaposott ösvény is van. S amelyiket választottuk, az visszafelé a temetőn keresztül azt egyenesen átszelve vitt vissza minket egészen addig a tábláig, amit a második képen is látsz. Onnan meg már laza séta a vártorony irányába.
Ez volt, és ennyi volt a szabadon bármikor megtekinthető Pálos kolostrom Nagyvázsony község szélén. Szerintem megér egy kirándulást, főleg ha a várat is megnézed. Akiket érdekelnek a történelmi látnivalók, azoknak mindenképp ajánlom.

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése