Élménytérképem !!!

2014. április 28., hétfő

Dobogókő - Zsivány sziklák


Dobogókő - Zsivány sziklák
2014-es dobogókői kirándulásunkkor nem túl ideális körülmények közt volt szerencsénk megnézni a Zsivány sziklákat.


Mivel ezen a napon értünk fel Dobogókőre, ezért könnyebb és gyorsabb túrákat gondoltam a délutánra. Csak hogy az égiek nem igazán gondolkodtak velem együtt.
Gondoltam épp hogy becsekkolunk a szállodába, és már megyünk is túrázni, hiszen azért jöttünk.

El is indultunk nagy lelkesen, de erre meg hát nem elered az eső! Nem is kicsit! Épp hogy a Mária-kegyhelyig eljutottunk, amikor már annyira eset, hogy meg kellett állnunk, még jó hogy volt ott fedett rész, mert nagyon rákezdett. 

És még a levegő is lehűlt. No ennyit a szuper kirándulásról.  Pedig olyan jó lett volna, ha már az első nap tudtunk volna egy nagyobbat túrázni. És így is csak két kisebb utat gondoltam túrázáshoz. Az egyik a jelöletlen út lett volna a Nagyboldogasszony forrásig, a másik a Zsivány sziklákig. Gondoltam előbb a forráshoz mennénk, és utána a sziklákhoz. Dehát az esővel nem számoltam. Ember tervez.... Amikor eljöttünk otthonról, akkor az első napra nem mondott még esőt. Mondtam is a magamét az égieknek, hogy még ennyit se engednek meg.
Úgyhogy vártuk az eső végét, de nagyon nem akart elállni. Elég sokáig ültünk ott mire elkezdett csendesedni. Persze addigra mát tudtuk, hogy a túrázásból nem lesz ma már semmi. Legalább is a forrás már nem jön össze. Nehéz a terep és a felázott földön még nehezebb lenne. Seggen csúszva lefelé még csak-csak, no de vissza is kellett volna jönni! Így hát esernyővel szomorúan és a részemről duzzogva elindultunk visszafelé a szállodáshoz. Már nem is esett annyira mire a parkolóhoz értünk, csak dörgött és néztük, hogy merre is mennek a felhők.
És akkor úgy döntöttünk, hogy ha már nem esik annyira az eső, és nehogymár kárba menjen a nap hátralévő része,.... elindultunk, hogy akkor legalább a Zsivány sziklákat megnézzük.......ESŐBEN! Végül is nem tűnt messzinek....4 km össz-vissz, és elég sokáig az út a lakott területen megy....szóval miért ne?!

Ezt az utat jártuk meg, a fekete szaggatott vonalat keresd! Sajnos nem nagyon találtam szebb és jobb térképet, hogy illusztráljam merre is mentünk. Legalább is minőségét tekintve, mert hogy amúgy nekem is pont ilyen térképem van, és ezt használtuk a túrázásokhoz. Sajnos nem tudom, hogy hol lehet ilyen beszerezni, mert mi is kaptuk még első évben a szállodában. De nagy becsben tartom. :)
Szóval nekivágtunk.
Hát ebből a sok jelölésből a kéksávot, de leginkább a piros körtkövettük, mert az visz körbe, vagyis el egészen a sziklákig utána meg vissza Dobogókőre. Úgyhogy ez nem is okozott gondot, hogy merre is kell menni. Viszont nagyon érdekes és izgalmas volt így túrázni. Csöpögő esőben, esernyővel, sárban..... :)
És persze mondtam a magamét az égieknek, főleg amikor jobban rákezdett esni. Reméltem, ha már elindulunk és ennyit ki akarunk hozni a napból, akkor azt azért megengedik.
Mentünk és mentünk, ügyesen lépkedtünk, hogy itt-ott ne süllyedjünk el. És próbáltuk a legtöbbet kihozni a túrából. Nem volt igazán nehéz a terep, és miután beértünk az erdőbe az is nagyon szép volt. Egyedül az a sok víz nem kellett volna.

A úgy tűnik, hogy duzzogásom és fortyogásom meghallották, mert ahogy mentem egyszer csak egy napszemüveg hevert a lábam előtt. Meg is lepődtem, hogy mit is látok, és hogy mit találtam.
Az égiek ajándéka!, hogy kárpótoljanak......és hogy csöndben maradjak már végre. Szééééép....ezzel szúrták ki a szemem. De örültem neki. Lett egy újabb napszemüvegem!
És mentünk tovább. Bár hosszúnak tűnt az út, de szerintem nem volt olyan sok és hosszú, csak esőben, sárban, pocsolyákban úszva, lassabban halad az ember. De végül megtaláltuk a Zsivány-sziklákat.
Már majdnem, de ezek még  nem azok....
 Itt még csak a 'bejárat' van. A kitaposott rész mutatta is, hogy ott kell felmenni.
 És hogy mi várt a kicsi dombtetőn? Hát ez a látvány!
 Nagyon szép! A természet csodálatos munkája. Hatalmas sziklatömbök! 

Körbejártuk, megcsodáltuk, lefényképeztük... jobbról... balról... mindenhonnan.

Ahogy körbejártuk mindenhol kisebb-nagyobb sziklákat láthattunk. Nagyon jól nézett kis ez a 'sziklaáradat'.

De a lényeg ugyebár az igazi nagy szilka volt. Ez itt. Nem is tűnik olyan nagynak, mi? Pedig az volt!
 Egy másik szögből.... De még így se tűnik annak, ugye?
No és így? Látod azt a pici apró integető fekete maszatot a kép alsó jobb oldalán? No az én vagyok. Hát ennyire volt magas és nagy ez a sziklatömb!Ahogy ott állsz mellette, vagy csak messziről nézed lehengerlő a látvány.
Kicsit feljebbről nézve.
 Ennyire felülről. Kár, hogy nem látszanak a képeken a mélységek és magasságok.

Nem nagy a terület, úgyhogy hamar körbe lehet járni. Az eső és a nedvesség miatt most nem is tudtunk annyit bóklászni a környéken.
Úgyhogy mondhatnám, hogy jöttünk, láttunk, mentünk. Ugyanott mint ahol felmásztunk. Ahogy elnéztem több oldalról is meg lehet közelíteni, de ez a legkézenfekvőbb.
Majd indultunk visszafelé. A széles túraút vezetett visszafelé.
Majd félúton egy kisebb nem túl barátságos hegymenet után hamar vissza is értünk a főúthoz.
És még a nap is kisütött. Hmm.... ez azért vicces volt az égiektől...Még jó, hogy találtam egy napszemüveget! Nem akartam a főúton visszamenni a központba, ezért a térkép segítségével megkerestük a Rezső körutat, és azon sétáltunk vissza a központig. Ehhez viszont egy kicsit el kellett hagynunk Dobogókőt, hogy megtaláljuk a másik túraútvonalat.
 Hamar meg is lett, és most is a kör jelzést követve menünk végig.
Egészen a Rezső-kilátóig, ....

.... ahol még egyszer megcsodáltuk ezt a gyönyörű helyet. 




Majd igyekeztünk vissza a szállásra, a Walden hotelbe. 
A nem túl barátságos időjárás miatt erre a napra ennyi is elég volt. Végül is... nem veszett kárba az időnk és egy újabb szép helyet, a Zsivány-sziklákat csodálhattuk meg. 
Aki szeret kirándulni, erdő-mezőt járni, annak meleg szívvel ajánlom Dobogókőt, még akkor is, ha nem túl ideális az időjárás. És persze a Zsivány sziklákat nem kihagyni! főleg hogy amilyen gyönyörű a látvány, olyan könnyű a túra is. 

Járd meg! Nézd meg! Éld meg Te is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése