Élménytérképem !!!

2013. április 20., szombat

Székesfehérvári kirándulás


Egy laza Székesfehérvári kirándulás. Nagyon szerettem volna egy piros cipőt, no meg a kirándulós ‘felszerelésünk’ is kellett volna már, hiszen közelgett a jóidő. Gondoltam elmegyünk Fehérvárra, benézünk a Decatlonba, utána itt-ott egy boltba, utána meg megnézzük azt az ominózus Bory-várat, amit múltkor nem tudtunk megnézni. A nap végére pedig még egy kastély és egy emlékmű is belefér!

Kirándulásra fel. Először a város szélén lévő Decatlonba mentünk, majd irány a belváros. Egy kis laza városnézés miközben a cél felé tartottunk. Séta közben megnéztünk ezt azt, de nem tartottunk igazi városnézést. Akkoriban még kevésbé tudatosan nézelődtem és klikkelgettem. De szeretném egy külön bejegyzésben azt a kevés képet is megmutatni neked (még ha mindegyiken rajta is vagyok - a selfizés akkoriban nagyon ment :) , hátha kedvet csinál neked egy Székesfehérvári kiránduláshoz. KLIKK a KÉPRE és már nézheted is.

A félig meddig sikeres belvárosi séta és vásárlás után indultunk a Bory-várhoz, hogy ezúttal még zárás előtt odaérjünk. :)  Ezt azért írom, mert egy korábbi utunk során már szerettük volna megnézni a várat, de akkor már zárva volt mire odaértünk. Szerencsére ez alkalommal sikerrel jártunk, és megnézhettük ezt a gyönyörű várat. Nagyon szép ez a Bory-vár. Valóban nem sok hasonló van Magyarországon. Kicsi, de annál romantikusabb és hangulatosabb. Anyával végig is jártuk az utolsó kis zegzugig. Csudaszép volt! Mesébeillő! Ezt látni kell! Neked is! úgyhogy KLIKK a KÉPRE és már nézheted is.

Mivel jó időt futottunk, ezért még tervbe volt egy kis kiruccanás egy másik kastélyhoz is. Szinte Székesfehérvár határában egy Csala nevezetű helyen lett volna egy szépnek és mutatósnak tűnő kastély. Gondoltam látogatható, úgyhogy megkerestük. De aztán kiderült hogy nemhogy nem látogatható, de magánterületen van, és olyannyira romos, hogy nagyon még a közelébe sem lehetett menni. Úgyhogy csak messziről és kívülről néztük meg. Persze némi engedéllyel, amit az éppen arra lovagló bácsi adott nekünk. Így kicsit közelebb is mentünk és körbejártuk, hogy megtekintsük mennyire is romos, és hogy mi az amit nem lehet látogatni. Hát szó mi szó…. szép lehetne…. de valóban nagyon romos és itt-ott csak a szentlélek tartotta össze (vagy az állványzat). Dehát legalább ezt is láttuk és ezt is tudjuk. Ha Te is többet szeretnél látni, akkor tudod.... KLIKK a KÉPRE.

A programon szerepelt még az Aranybulla emlékmű egy dombocska tetején. Még oda is elértünk! Gondoltam milyen jó lesz, kilátó-szerű helyen van, úgyhogy még szupi kilátás is lesz a városra. Így nap végére milyen jó befejezés lesz majd.
Gyorsan megnéztük, hogy mi is ez az emlékmű. No meg hogy milyen a kilátás a városra. Onnan föntről nem tűnt olyan nagynak a város, vagy csak az emeletes házak látványa hiányzott. Azt gondoltam, hogy magasabbról majd többet látunk, de annyira nem volt lehengerlő a kilátás. Ha kíváncsi vagy, akkor KLIKK a KÉPRE!

Így telt ez a hétvégi napunk, egy kis séta, egy kis vásárlás, egy váracska, egy kastélyka. Jól elment az idő és sok minden újat is láttunk :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése